Kiskakukk írta

Kint vagyunk a telken. Olyan ügyes vagyok, hogy a tabletet amit magammal hoztam kipróbálni, össze tudtam párosítani a telefonommal, így internetem is van. A tableten nem találok olyan programot, amellyel a fényképeket le tudnám kisebbíteni, így képet nem tudok beilleszteni. Nagyon sok a szunyog. Állítólag már többször irtottak, de az árvíz nagyon kedvezett ezeknek a dögöknek.

Ma van a kicsi fiam születésnapja. Isten éltessen nagyon sokáig M!

Ez a kép sok-sok évvel ezelőtt készült, amikor M. még csak 7 hetes volt.
Már 7 hetesen nagyon erős volt és nagyon figyelt a világra. Minden érdekelte. Olyan babakocsink volt, amiben ha hason feküdt, akkor is kilátott, mert az elején „ablak” volt. Így, ilyen pózban állandóan szemlélődött. A szembe jövő emberek rendszeresen leálltak, mert olyan jópofa volt. És nem csak nők, hanem ami tényleg meglepő volt, hogy nagyon sok férfi is. Egyszerűen nem tudtak simán elmenni mellette, mert olyan édes volt, ahogy egy ilyen ici-pici gyermek ilyen figyelmesen nézelődik. Az állandó hasonfekvésből való felemelkedés megalapozta az izmait. Lehet, hogy akkor már megkezdte a testedzést, amit a mai napig is igen eredményesen végez. Ekkor kezdte a fekvenyomást:)

Ezt a képet nézve még az is eszembe jut, hogy egyszer megállított egy idősebb nő, aki azt mondta, hogy valamilyen kutatásban vesz részt, ahol a koponya adottságaival kapcsolatban vizsgálatokat végeznek és ránézve M. fejére, a magas homlok, a fej alakja, stb. alapján azt állította, hogy nagyon értelmes emberke lesz. És eltalálta:)

Milyen jó lenne újra végig élni az eddigi életet. Milyen szívesen babáznék újra:)

Ma is szabadságon voltam. Délelött az Anyukámat kísértem be kontroll vizsgálatra a Baleseti Intézetbe. A képen a betegfelvételhez várakozó sor egy részét fényképeztem le. Ha arrébb, illetve hátrébb mentem volna, akkor sokkal hosszabb sor látszana. Súlyos sérültek, műtét utáni kontrollra várakozó botos, mankós, állni alig bíró emberek voltak. Rémes! Mi egy magán betegszállítóval mentünk, aki szerencsére soron kívül mindent elintézett. Mire ezt a sort lefényképeztem, addigra a bejelentkezést már el is intézte. Aztán a továbbiakban is mindenhova soron kívül jutottunk be. Annak örültem, hogy nekünk nem kellett várakoznunk, de a többi beteget sajnáltam is.

Délután levittem Tobit sétálni. Az első 10 perc után talált egy hatalmas csontot, amit nem volt hajlandó letenni. Fél órán keresztül huzakodtunk, de a szájából nem sikerült kivennem. Hiába szóltam rá, nem tette le. Aztán gondoltam, hogy majd séta közben talán valahol leteszi és enni kezdi, és akkor majd elveszem (ugyanis a gazdái megtiltották, hogy az utcán bármit megegyen). De hiába mentünk, Tobi szorosan fogta a csontot, de emiatt nem szaglászott, nem sétált jókedvűen, mert állandóan azt leste, hogy mikor akarom elvenni túle. Végül láttam egy padon két hajléktalant, akik éppen egy kenyeret szedtek ki a táskáukból. Odamentem hozzájuk és kértem egy darab kenyeret. Azt a kutya orra elé tettem, és amikor a kenyér után kapva a csontot kiejtette a szájából, akkor gyorsan felkaptam és eldobtam a csontot. 

Tegnap este szakadt az eső és a levegő lehült 16 C fokra.

Ma szabadságon vagyok és éppen süteményt sütöttem, amikor alaposan megégettem az ujjamat. Először hidegvizet folyattam rá, most pedig miközben ide pötyögök, egy bögre hidegvízbe lógatom az ujjamat.