
Szép és nyugodt volt a víz.

A bátrabbak már fürödtek is. Én csak térdig mentem be a vízbe, úgy éreztem, hogy a 10 C körüli víz kissé hideg.
.

Csillagvirág.

Itt szebbek a tulipánok, mint az íróasztalomon.
....

Ez mi lehet?
.

Végre vége a hétnek. Alig látszottam ki a munkából. Pénteken az utolsó percig dolgoztam, határidőre kellett valamit megcsinálni, amit elfelejtettek időben megmondani. Amíg másik területen lévőknek 2 hét alatt, addig nekünk két nap alatt kellett megoldani. 10 évre visszamenően rengeteg adatot kellett megkeresni és összeállítani a számítógépen. Szerencsére szervezni és hajtani is tudok, így elkészültünk. Most 3 napig rá sem nézek a számítógépre! Megyünk a telekre és nem viszem magammal a laptopomat.
Nem is gondoltam, hogy ennyire kedves ismerősöket lehet találni a blogon:) Valaki olyan szépet írt rólam, miközben felköszöntött a blogjában. Fülig pirultam. A másik kedves ismerősöm pedig egy tortával lepett meg a blogján. Látja, hogy szeretek fényképezni, ezért ezt küldte:)
Egy hete gyötör a nátha. Először a légcsövem fájt, majd a torkom, most már csak az orromat fújom. Az orrom piros, az arcom napok óta tüzel. Egyébként jól vagyok:) Gyógyszert nem vettem be, csak két alkalommal Algopyrint.
A vérnyomásom is kezd normalizálódni. Igaz, nem azt és nem úgy szedem, ahogy az orvos elrendelte. A három féle hatóanyagú vérnyomáscsökkenő tabletták durván levitték a vérnyomásomat és a pulzusomat. Ezért kikiséreleteztem, hogy melyikből mennyit szedjek és melyiket hagyjam el. Jövő héten megyek vissza az orvoshoz. Kíváncsi vagyok, hogy mit fog szólni.