Ma este elmegyünk a Szent Imre templomba, ahol Mozart Requiemjét adják elő.
Ez a requiem Mozart legutolsó, legismertebb, legrejtélyesebb és egyik legnagyszerűbb műve. Mozart 1791. december 5-i haláláig tulajdonképpen csak a nyitótételt tudta befejezni, a többi tétel csak részben illetve vázlatosan készült el. Az utolsó tételnek csak az első nyolc üteme volt meg. Mivel a megrendelő a mű megírására előleget fizetett, azt Mozart feleségének unszolására Franz Xaver Süssmayer befejezte, és az így elkészült partitúrát Constanze asszony Mozart hamisított aláírásával megküldte Walsegg von Stuppach grófnak, aki így a tiszteletdíj fennmaradó részét is kifizette. Ma már nem megállapítható, hogy a Requeiem mekkora hányada Mozart saját munkája. A zenetörténet egyik legnagyobb zsenijének hirtelen bekövetkezett halála, s hogy e halál éppen e zseni egyetlen gyászmiséjének komponálása közben történt, valamint a tény, hogy a gyászmisét titokzatos körülmények között rendelte meg egy ismeretlen, a legendákat kedvelő utókor számára végtelen távlatokat nyitott, s a legkülönbözőbb hipotéziseket hívta életre. A romantikus elképzelések egyikét, miszerint Mozart a saját maga számára komponálta volna a Requiemet, Mozart halálát követően hamis Mozart-levelekkel is igyekeztek alátámasztani. Ez a nézet azonban könnyedén cáfolható: a Requiem megrendelése 1791 nyarán érkezett, Mozart életének egyik legaktívabb periódusában, s ekkor még semmilyen jel nem mutatott arra, hogy néhány hónapja van már csak hátra. A hirtelen jött halál több gyilkosság-elméletet is életre hívott. Egyesek szerint a művészileg féltékeny Salieri, mások szerint egy emberileg féltékeny férj, megint mások szerint a szabadkőművesek mérgezték volna meg Mozartot, utóbbiak azért, mert a Varázsfuvolában Mozart elárulta a szabadkőművességet, kifecsegte a rend titkait. Egyik elméletnek sincs valóságalapja. A halotti anyakönyvben „heveny forróláz” szerepel a halál okaként, s bár Mozart halálos betegségét számos orvos és orvostörténész vizsgálta az elmúlt évtizedekben, biztosan csak annyi állítható, hogy egy járványszerűen fellépő betegség okozta Mozart 1791. december 5-én, 00:55-kor bekövetkezett halálát. A szerelmi háromszög, amely ugyancsak táptalajul szolgált egy mérgezés-elméletnek, Franz Hofdemelhez, Mozart szabadkőműves páholytársához és hitelezőjéhez kötődik, aki egyesek szerint féltékenységből mérgezte volna meg Mozartot. Hofdemel valóban rendkívül féltékeny volt feleségére, Magdalenára, aki zongoraórákat vett Mozarttól 1791-ben, arra azonban semmilyen bizonyíték nincs, hogy Magdalena és zongoratanára között bármi történt volna. A Hofdemel házaspár szomorú története ettől függetlenül igaz: Mozart halálának másnapján Hofdemel féltékenységi rohamában borotvakéssel kaszabolta össze feleségének arcát és nyakát – egy életre elcsúfítva az asszonyt –, majd végzett magával. Legvalószínűbb, hogy Mozart gyászmiséjét Walsegg gróf rendelte meg, 1791 februárjában elhunyt felesége emlékére. A zenekedvelő gróf, aki maga is aktívan zenélt, gyakran rendelt műveket neves zeneszerzőktől, amelyeket aztán maga lemásolt, hogy zenészeinek aztán saját alkotásként adja tovább azokat. Ezt a gyakorlatot szerette volna a gyászmise megrendelésekor is folytatni, vagyis felesége halálának első évfordulóján, 1792 februárjában a saját neve alatt mutatta volna be Mozart Requiemjét. Mozart özvegye a Süssmayr által befejezett változatot az ismeretlen megrendelő - vagyis Walsegg gróf - mellett elküldte Lipcsébe is a Breitkopf & Härtel kiadónak. A gróf végül 1793 decemberében mutatta be a művet, Walsegg-féle bemutatót azonban 11 hónappal megelőzte Mozart Requiemjének ősbemutatója: 1793. január 2-án egy Van Swieten báró által az özvegy és az árvák javára szervezett jótékonysági koncerten hallhatta a bécsi közönség Mozart utolsó művét.
