Milyen jó, hogy „találtam” kódolatlan internetet. Egy burgerlandi netre akaszkodtam rá:)
A panzióhoz tartozó étteremben reggelizünk és vacsorázunk. A reggeli a szálláshoz jár, a vacsora mindenkinek szabadon választott. Ma vacsira rántott halat ettem salátával. Finom volt.
Ma több, mint 60 km-t kerékpároztunk. Fertőrákosról Fertődre mentünk. Az út legnagyobb részén kerékpárút van.
Balfi forráskút. Itt palackozzák az ásványvizet.
Fertőszéplakon álló templomot arra a helyre építtették, ahol már 1250 körül állt egy templom. A Mindenszentekről elnevezett templom alapkövét 1728-ban Széchényi György tette le. Két tornya 1735-ben készült el. A fazsindelyes, barokk templom magasra húzott homlokzatát két erős torony fogja közre, ezeket tagolt párkány osztja ketté. A XVIII. századból megmaradt az eredeti berendezés, különösen szép a gazdagon faragott szószék. A két toronyban összesen hat harang volt. az egyik, jelzés nélküli harangról a legenda azt tartja, hogy a Fertő iszapjából egy bika ásta ki.
Ebben az épületben született 1754-ben Széchenyi Ferenc, a Nemzeti Múzeum megalapítója, a legnagyobb magyar édesapja.
Fertőhomoki templom
31 méter magas, egyhajós, egytornyos, neoromán stílusú.
Miért tetszik nekem ez a ház? Annyira szép!
Az ország egyik leggazdagabb főúri családja, az Esterházyak 1720-66 között építtették ragyogó kastélyukat, a "magyar Versailles"-t. Ma múzeum és fontos kulturális helyszín, valamint a magyar Haydn-kutatás központja.
A kastély épületegyüttese - a barokk színház kivételével - épségben megmaradt. Az itt működő múzeum kiállításainak nagy része az épület fénykorát, Esterházy (Fényes) Miklós (1762-1790) idejét idézi. Gazdag arany borítású termek, korabeli falfestmények, Kínából hozatott lakktáblák, XVIII. századi, gobelinhímzéses bútorok, porcelánok mutatják a korabeli pompát, a barokk-rokokó hercegi udvart.
Joseph Haydn, a nagy osztrák zeneszerző aktív korszakának mintegy a felében, 1766-tól 1790-ig itt lakott és alkotott. A kastélyban kiállítás emlékezik rá - emellett a nyáron megrendezett koncertek, a Haydn-központ terve hivatott arra, hogy a fénykor szellemisége is újjáteremtődjön.
A kastély bejárata
Jól esett az ebéd.
Sarród község Fertőd és a Hanság között található. A faluban van az 1991-ben alapított Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság központi épülete a Kócsagvár.
Esterházy-címerrel ellátott határkő, amely a Fertődre bevezető úton jelzi a hercegi udvar egykori határait. Jelképesen visszaadták „Eszterháza” nevét a fertődi településrésznek.
Hazafelé dörgött, azt hittük, hogy megázunk, de mégsem lett eső.