


Ma KisG. karácsonyi díszeket készített.
Kellett hozzá mézeskalácsszív, amit KisG tegnap sütött. A szív közepében "cukorüveg" van.
Szárított almaszirom (radiátoron pár nap alatt kiszáradt).
Szárított mandarin és citromkarikák.
Az illat miatt fahéjrudak is kellettek. A kilyukasztása férfi munka volt. A fúráskor a fejeskáposzta jó alátétnek bizonyult:)
Színes fakéreg.
És az összeállítás:
Tegnap leesett az idei első hó. Éjszaka felébredtem, akkor gyönyörű volt minden. Az utca és az összes fa hófehér volt. Nagy pelyhekben hullt a hó. Reggelre sajnos ennyi maradt belőle.
Délben szülinapoztunk.
November eleje van, mégis tavaszias az idő. Sütött a nap és 20 C körül volt a hőmérséklet. Kimentünk a telekre. Kicsit sétéltunk, kerékpároztunk, faleveleket gereblyéztünk és égettünk.
Nem, nem drogozunk:) Itthon beoltottuk egymást influenza elleni oltással.
Május óta nem volt televíziónk (nem is hiányzott). Ma vettünk egyet. Már előre sajnálom magam, hogy kevesebb időm lesz az alvásra. Májustól mostanáig szinte minden nap 21 órakor már aludtunk. És milyen sok időnk volt az olvasásra is!
A két lustaság békésen alszik egymás közelében:)
KisG azt mesélte, hogy előfordul, hogy cica elalszik és a kutya lefekszik a közelében. Amikor a cica felébred, először nem hisz a szemének:), majd amikor rájön, hogy mi történt, felugrik és gyorsan keres egy kutyamentes övezetet:)
Ma reggel elmentünk a lányomékhoz és elhoztuk a kutyáját. 10 km-t sétáltunk vele. GPS-szel mértük a távolságot. A végcél a lakásunktól 5 percre lévő nagy park volt, ahol szerencsére nem volt több kutya, így Tobit el lehetett engedni.
Tobi egyébként egy igen elkényeztetett kutya. Mindent megengednek neki szeretetből. Soha nem nevelték, így az utcán sem tud rendesen közlekedni. A pórázról nem lehet elengedni, mert leszaladna a járdáról. Séta közben pedig húz, mint egy ló. A múltkor úgy éreztem, hogy elegem van, nem engedem, hogy vontasson a póráz végén. Valahol olvastam, hogy kutyaképző iskolákban üres műanyag flakonnal szokták megcsapkodni az engedetlen kutyákat. Gondoltam, kipróbálom. És bevált. Tobi nem szereti, ha kong a feje, miközben rákoppintok:) Rövid pórázra fogtam és ahogy el kezdte feszíteni a pórázt, mindig rászóltam, hogy marad, majd rákoppintottam a fejére. Kb 20 koppintás után felfogta, hogy mit akarok. Megtanult viselkedni:) Szépen, láb mellett jön. Ha néha megfeledkezik magáról, akkor a feje felett meglengetem az üveget és tudja, hogy vissza kell fognia magát.
Ma itt jártam. A vérnyomásom mostanában újra nagyon rendetlen, ezért izotópos vesevizsgálatra küldtek. A vizsgálat megtörtént, a lelet csak jövő héten lesz kész. Remélem, hogy nem találnak semmi rosszat!