






A bátrabbak már vízre szálltak, mi még csak a partról néztük őket.
Tegnap úgy nézett ki, mintha nagyon szép idő lenne. Ehhez képest majdnem megfagytam.
Tegnap Tobival sétálni mentem és egy német juhásszal összeengedtem a kutyafuttatóban. Egy ideig minden rendben volt, de botot dobáltam nekik, amin összeugrottak és Tobi jobb első lábát kicsit megharapta a másik kutya. A lányom hazasétált Tobival, aki kicsit húzta a lábát és otthon kissé elhagyta magát. A gyerekek természetesen nagyon sajnálták és Tobi az ágyban kötött ki, ahol be is takarták. Tobi tegnap nagyon sajnáltatta magát. A fénykép akkor készült. Ma elmentem megnézni, de szerencsére már kutyabaja sincs:)
Hetedik napja vagyok kutyacsősz. Még két nap és megérkezik a lányom a párizsi útjáról. Eddi g is szerettem a Tobi kutyát, de mostanra még inkább a szívemhez nőtt. Rengeteget séráltunk, játszottunk és igyekeztem nevelni is. Egészen sokat változott, egyre gyakrabban szót is fogad. Kezdi megtanulni a fegyelmezett, láb melletti sétálást. Ma három kutyával is barátkozott, nyugodtam megszaglászták egymást, pedig eddig nem lehetett kutya közelébe engedni, mert állandóan támadott.
Ma reggel már 6 órakor a parkban voltunk. Csodálatos kutyaélet:)Megvolt a reggeli mozgás munka előtt.
Be kell ismernem, nem egyszerű kutyát nevelni. Eddig azt hittem, hogy sokkal egyszerűbb, mint gyereket, de most elgondolkodtam rajta, hogy ez a gondolatom igaz-e?
A gyerekeket nem kell naponta többször levinni az utcára, mint a kutyákat, mert ők szobatiszták lesznek.
A gyerekekkel be lehet menni a közértbe, kutyával nem.
A kutyával akkor is le kell menni, ha esik az eső, a gyerekkel otthon lehet maradni.
A gyerekeknek nem hullik a szőrük, mint a kutyáknak.
A gyerekek után csak a játékokat kell elpakolni, a kutyák után állandóan porszívózni kell.
A gyerek nem ugat, ha valaki elmegy az ajtó előtt.
Szeretem a kutyát, de három nap után úgy érzem, hogy ilyen kötöttségre nem vágyom.
Ma kint voltunk a telken. A hóvirág már nyílik, de még nincs itt a tavasz, nagyon fáztam.
Mától egy hétig mi vigyázunk a lányom kutyájára. A kutya nálunk nagyon rendes, most is az előszobában alszik.
Tobi imádja ha foglalkoznak vele.
Sokat sétáltunk. A kutyafuttatóban Tobit szabadon lehet engedni, egyébként mindig pórázon sétál.
Kezdek gyógyulni a náthából. Már csak ritkán köhögök és kezd visszatérni belém az élet. Így tegnap este neki álltam megjavítani a fényképezőgépemet. Szegényke a táskám alján lapult, amikor én rápakoltam egy üveget, amiben fetasajt volt, olivabogyóval, fokhagymával és olivaolajjal leöntve. Ez a "keverék" egy hét hűtőszekrényben állás után igen finom eledellé változik. Na ezt az üveget tettem a táskámba ebéd gyanánt és mire beértem a munkahelyre, a rosszul bezárt és felborult üvegből a fokhagymás olaj ráfolyt, és belefolyt a fényképezőgépembe. A gépecske ennek ellenére működött, de a kijelzőjén nem látszott semmi. A kijelzőt legfeljebb vízszintezésre lehetett használni (vízmérték). Lefotóztam a telefonommal:
Miután tegnap már jobban éreztem magam, úgy gondoltam, hogy a fényképezőgépen is segítek. Szétszedtem és minden darabját alkohollal, illetve mosószeres vízzel zsírtalanítottam.
A végén készítettem vele egy képet, ami bizonyítja, hogy működik. És azt is bizonyítja, hogy milyen ügyes vagyok:)